Úgy volt, hogy csak holnap jövünk haza, de én két napja folyamatosan a sírás határán állok, Robival is összevesztem már, kedvem sem volt semmihez, így Juli ma mondta, hogy hazajöhetünk egy nappal előbb, nyugodtan. Villámgyorsan összepakoltam a cuccaim felét, amikre szükségem lehet az elkövetkező másfél hétben. A maradékot otthagytam, majd Letti vigyáz rá, aki tegnapelőtt érkezett meg Kehidára, és egy hónapig lesz a kedvenc munkatársam <3 Muszáj volt már eljönnöm onnan, mert már mindenki látta rajtam, hogy betelt a pohár...
Kehidáról átmentünk busszal Hévízre, Hévízről pedig közvetlen járat volt Bajára... Öt és fél órás út volt, ami alatt megnéztünk Robival a Trónok harca első epizódját, de én javarészt aludtam, bóbiskoltam, gondolataimba merültem... olyan rossz érzések kavarogtak bennem... aminek talán többek közt az volt az oka, hogy Robival az elmúlt két napban nem álltak túl fényesen dolgok, valamint hogy ő nem is jön vissza dolgozni Rockmaraton után...
Amikor átért a buszunk a Duna hídon... hát, az semmihez sem hasonlítható dolog volt! Annyira jó érzés volt hazaérni, beérni Bajára! Ez az otthon, itt élek, amióta az eszemet tudom, és ma valami olyasmi fogalmazódott meg bennem, hogy itt is akarom leélni az életem... Az elmúlt egy hónap kapásból kitörlődött, mintha csak egy pillanat lett volna... Itthon vagyok, és csak ez számít.
Amikor leszálltam a buszról, az első ember, akit megláttam Brigi volt. Nem tehetek róla, sírva ugrottam a nyakába. Utána mama és papa következett, rettenetesen hiányoztak! A Kehida kapujában jól főznek, de mama főztje az igazi :) Kaptam egy rossz hírt is, ugyanis Balambér teknősöm elpusztult a napokban, valószínűleg nem bírta a nagy meleget... :(
Holnap addig alszom, amíg tudok, utána pedig bank, írószer, kozmetika, Lili, és majd még kitalálom :) Másfél hétig hallani sem akarok a munkáról :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése