2012. május 30., szerda

vegyes felvágott

Mai is "dolgoztam", de ez a nap is végtelenül unalmas volt. Mondjuk, ez így helytelen kifejezés, mert ma már felkészültebb voltam, és már az első perctől a kezem ügyébe volt készítve a könyvem... A doki, akit fel kellett mérnünk, ma reggel nyolctól délután fél háromig vizsgáztatott, szóval egy deka ionoizáló sugár nem érte... Én pedig sosem hittem volna, hogy azért kapok majd fizetést, mert 5 órán keresztül olvasok... Haladtam is a Monszunnal valami 200 oldalt, a szemeim már jojóztak a végére, de állati jó könyv :D Ma még lehet, hogy fogok olvasni, mert Robi már elment haza, fiúk tanulnak a szomszéd szobában, nekem meg nincs filmötletem, amit egyedül megnézhetnék... Amit meg szeretnék nézni, azt Robi is, úgyhogy nem állok neki nélküle... 
Nagyon hiányzik. Elég sok időt töltünk együtt, aminek én kifejezetten örülök, és annak is, hogy megbeszéltük: jövőre is együtt fogunk majd lakni, meg sem igényeltem már a kolit a következő szemeszterre :) Annak viszont nem örülök, hogy Robi majd csak 1-2 héttel később érkezik majd Kehidára, mert már látom előre, hogy mennyire fogok szenvedni nélküle... 

Kiderültek a múlt heti vizsgák eredményei is: pszichiátria: 4, neurológia: 5 :) Így 4.2-es KKI-vel zártam a 6. félévemet... :) 

Böngésztem ma kicsit neten és rájöttem, hogy milyen kutyát szeretnék majd a falka németjuhászom mellé: cseh farkaskutyát... Annyira gyönyörű az az állat... Néztem egy videót róluk és tényleg alig lehet megkülönböztetni a farkastól... :)



Ennyi voltam mára, kaptok még egy zenét is, ami ugyan nem kőkemény rock, de nagyon jó :) Kia C'eed reklám zene:

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése