Rosszaságok és jóságok

Amikor hétfő reggel munkába menet elestem biciklivel, már akkor sejthettem volna, hogy ez a hét nem lesz valami fényes... Az időjárás is pocsék volt és tulajdonképpen csak azért nem ütöttem meg magam, mert annyi réteg ruha volt rajtam, hogy megvédett. Joggal kérdezhetnétek, hogy minek járok ilyen időben is biciklivel, de a válasz nagyon egyszerű: egyrészt, mert nagyon messze lakok a kórháztól és nem fogok begyalogolni, másrészt meg amióta a baleseti sebészeten dolgozom, azóta nem ismerek félelmet... 

Hétfő este voltunk Dexterrel varratszedésen, itt Baján. Az első műtét sebei nagyon szépek, de a második hege fantasztikusan szétnyílt... A doktor néni csak annyit mondott, hogy mossam ki Betandine-nal naponta 2-3 alkalommal és begyógyul az magától. Amikor pár óra elteltével jobban szemügyre vettem a sebet, akkor láttam, hogy nem kicsit van szétnyílva, de legalább nagyon, úgyhogy azonnal lefotóztam és elküldtem a képet a mohácsi, operáló orvosunknak, aki meghagyta, hogy kedden reggel hívjam fel... Ajjaj, ebből nem számítottam semmi jóra...
A hab a tortára, hogy az állatorvostól hazafelé jövet elhagytam az Attilától kapott szépséges gyűrűmből a kék kövecskét, úgyhogy másnap munka után rögtön egy ékszerésznél kezdtem...

A keddi napban az volt a jó, hogy kaptam végre új, állandó kolleginát, aki Anett helyett lesz előreláthatólag 3 évig. Juditnak hívják, idősebb mint én, de nem dolgozott még a szakmában, úgyhogy nagyon sokat magyaráztam neki, de remélem, hogy hamar összeszokunk. :)
Felhívtam az állatorvos bácsit is, aki kiadta utasításba, hogy Hiperol oldattal mossam ki Dex sebét naponta legalább háromszor, adjak neki újra antibiotikumot és lehetőség szerint tegyek rá gallért, hogy ne nyalja a sebet... Nagyon jó. Ez a rövid története annak, hogy hogyan lett a közel 40 kilós kutyámból szobakutya... Azt a 8 órát, amit én dolgozok, azt gallérban töltötte az előszobában, mama felügyelete mellett, a nap többi részében pedig folyamatosan velem volt és egy zoknit húztam a lábára, hogy ne nyalja azt a "csodás" sebét... 

Én nem tudom milyen az, amikor valakinek gyereke van, de biztosra veszem, hogy valami ilyesmi érzés lehet és néha az igazi szülők is elfáradnak néha... Engem nagyon leszívott ez a hét a maga folyamatos aggódásaival és sebkezelésével... Lepergett előttem a lehető legrosszabb dolog is már, de mindenki vigasztalt, hogy ne aggódjak, a kutyák immunrendszere sokkal ellenállóbb, mint az embereké és nem lesz semmi baj... 

Csütörtökön akartam venni új telefont és előfizetést, de egy régi tartozás miatt nem lehetett a nevemre megcsináltatni a dolgot... Mire ez kiderült addigra elment röpke egy óra az életemből... Persze, miért is menne valami egyszerűen? Mire odaértem az esti edzésre, addigra semmi életkedvem nem volt, és ezt Jani is megjegyezte... Lemerültem, elfáradtam. 

Pénteken kezdtek jóra fordulni a dolgok, amikor is Nóri nevére, de megcsináltattam az új előfizetést és megvettem az új telefonomat, egy Sony Xperia SP-t. Nagyon szép kis készülék, és nagyon okos, szóval most már én is aktívan Instagramozhatok meg egyéb hülyeségek, amik nélkül eddig is tökéletesen elvoltam... :D

T-Mobil után átjött Tamás, és elmondtam neki, hogy mit kell tennie Dexterrel a hétvégén, hogy én nyugodtan elmehessek Pécsre, Attilához. Drága barátom elvállalta a gyerekemet, így legalább egy kicsit kevésbé kellett érte aggódnom... 

A fél hatos busszal mentem át Pécsre, Attila már várt, amikor leszálltam :) Elmentünk a pécsi lakásba, majd onnan a plázához találkozni valami ismerősével, azután végre haza, Pécsudvardra. Az anyukája átvette tőlem a régi telómat, így mindenkinek meg volt az öröme :)
Ates megkérdezte, hogy ugyan mennyit aludtam a héten, mert hatalmas karikák éktelenkedtek a szemem alatt... A kutya miatti idegeskedésem, meg az egész héten összejött apró hülyeségek miatt nem sokat... Vacsora után a Mátrix volt betervezve, mert azt még egyikünk se látta, de én kb. az első 3 percet fogtam fel belőle, mert pici szívem mellkasára borulva nagyon hamar elaludtam. Jó helyen voltam, akkor és ott már átadhattam magam a pihenésnek... :) 

Szombaton délben ébredtünk, ami számításaim szerint legalább 12 óra alvást jelentett, és Attila első mondata az volt, hogy el is tűntek a szemem alól a karikák... :) Ebédre le is másztunk az emeletről, a délután pedig kockulással, pihenéssel, összebújással telt :) Terveztünk menni korizni, de mivel vizes volt a jég, ezért ezt a programot skippeltük. Estére vettünk bort, meg Sommersby-t, rendeltünk egy pizzát, felmentünk a lakásba és ott hepajkodtunk ketten :) 

Annyira utálom, hogy 5 napon keresztül várok arra, hogy vele legyek, aztán az a kettő, ami jut nekünk, az meg olyan gyorsan tovaszáll... Délelőtt rendet tettünk a lakásban, megvártuk Attila húgát, Dalmát, amíg odajön a lakáshoz, majd elmentünk Fressnapf-ba, az állati áruházba, mert én ott eddig csak egyszer voltam bent, akkor is csak szinte beszaladtam és mentem is ki. Kinéztem egy csomó holmit Dexternek, amikre most még nincsen pénzem (marketing, öcsém! a kutyának teljesen mindegy, hogy tappancs mintás tálból eszik-e vagy sem, de a gazdi csak azért is megveszi, mert jól néz ki! :D), de azért sikerült vennem neki egy kiló jutalomfalatot, meg egy új nyakörvet... :)

Ebédre rántott hús rizi-bizivel, délután pedig Attila anyujának, Tündének segítettem a telefonnal kapcsolatban. Három óra körül bementünk Swift Club-os találkozóra, de ott nem sok időt töltöttünk, mert négy óra után indult a buszom Bajára és még gyógyszertárba is be kellett szaladnom, herpeszkenőcsért... Mert az is mindig a legjobbkor jön ki... 

Jövő héten Ő jön, most megint számolhatom vissza a napokat péntekig... 

Azért vasárnap estére is jutott egy kis öröm, ugyanis végre sikerült megvennem az új objektívet a Nikonra, amit Balu haza is hozott nekem Pestről és ma végre megkaparintottam :D 55-200 mm-es obi, már fel is avattam, természetesen Dexter állt nekem modellt. :)