Miért félünk a haláltól?

Talán azért, mert 20-22 évesen az ember még nem foglalkozik ezzel a témával, legalábbis normál esetben igen keveset.  Tartunk tőle, mert nem tudjuk mi vár ránk, félünk az ismeretlentől. Rettegünk, hogy fájni fog, hogy vége lesz az életnek, arról pedig azt hisszük, hogy jó. Félreértés ne essék, mert tényleg jó, csak ettől függetlenül a halál után is történhetnek szép dolgok. (Nem lehet olyan rossz, mert még senki nem jött vissza reklamálni...)

Állítólag, egy idős ember aki maga mögött tudhat 80-90 évet, nem így gondolkodik, mint mi, fiatalok. Apa szerint, elkezdik várni, mint valami pihenést, mint valami megváltást, mert érzik, hogy adott fejezet lezárul, viszont kezdődik valami új, valami más, ami talán ismeretlen, de nem biztos, hogy elborzasztó.
A válaszokat senkitől nem kaphatjuk meg, magunk fogjuk megtapasztalni, ha eljön az ideje. Nem félek tőle, hogy valami eget rengető sötétség vár majd rám, hiszen vannak néhányan, akik beszámoltak arról, milyen volt élet és halál mezsgyéjén lebegni, és az esetek többségében láttak valami meleg fényt, alakokat... Biztosan van az élet után valami másik dimenzió, ahová kerülünk. Esetleg ugyanez, csak más formában.

Tegnap geriátra órán a halál és a gyász volt a téma. Már akkor tudtam, hogy nem úszom meg sírás nélkül, amikor a tanárnő közölte, hogy ez lesz műsoron. A címben szereplő kérdést is ő tette fel. Én pedig két legördülő könnycseppel, elcsukló hangon feleltem: "attól félek, hogy nem lesznek ott azok, akikre számítok..."