2012. október 7., vasárnap

csak a hétvégém.

Pénteken megint a gyerekklinikán voltunk gyakorlaton. Most sokkal jobban éreztem magam, jobban is tudtam tornákat diktálni (kettőt is), talán azért mert kaptam levegőt rendesen és a fejem sem akart szétesni... :D Voltunk megint az intenzíven, most nem láttunk olyan sok borzalmat, mint múltkor, csak több cukiságot :) Annyira aranyosak a babákok, ahogy a nagy fejükkel próbálják kivitelezni az elemi mozgásmintákat, hogy csak na :D

Öt órási busszal haza, néztünk rajta Benjamin Buttont. A Depresszió koncertet anyagi okok miatt sztrornóztuk, majd máskor... Estére Strong Dénessel és Szpidivel, meg némi csocsóval, ahol csúfosan kikaptunk: Dénes meg én alkottuk a csapatot és én még mindig katasztrofálisan csocsózom... :D 11 körül mentünk haza, és csak a filmet nem fejeztük be... 

Reggel viszonylag korán ébresztő, mert én megint az írószerben kezdtem a napot, kinyomtattam még egy adag tanulnivalót, mert nem volt még elég otthon... Voltam kis Pongónál is, megérdeklődtem a fényképezőmbe való aksit, csak éppen maga az akkumulátor nem volt nálam, így majd jövő szombaton beviszem, és akkor meg is tudják rendelni az újat. Ebéd előtt kozmetika, ebéd után pedig tanulás. Kicsit átjött Lili, vettem tőle egy tök jó szegecses táskát, illetve beszélgettünk a ház előtt. Szívem szerint egész délután ott ácsorogtam volna, de vissza kellett térnem a szülészethez... No, meg persze ötre mentem etetni :) Mini kaméleon nem érkezett még, de mini gekkók annál inkább és annál több :) Nyolcig voltam ott, körülugráltak a gyerekek, miközben én pakolgattam jobbra-balra a kígyókat, no meg persze Hugót, és nem feledkeztem meg a kis agámák tutujgatásáról sem. Az egyik rámászott a kezemre és komoly kísérleteket tett a halálra nyalogatásomra, de nem sikerült neki... :D 







 Áh, nagyon imádom őket! :) Találkoztam Marco apukájával is, aki hozta magával a kutyáját Németországból: az eb nevét nem tudom, de fajtáját tekintve rhodesian ridgeback :) Valamint volt még egy újdonság, de elfelejtettem lefényképezni... egy hatalmas (kb. mint a fél szobám) kalitkában vagy 50 rózsaszín pinty csicsergett... Múlt héten még nem voltak ott, úgyhogy nem tudom, hogy most honnan kerültek oda, de nem is érdekel: gyönyörűek voltak, majd jövő héten csinálok róluk képet! :)

Állatkák után mentem Robiékhoz. Most sikerült befejezni a Benjamin Buttont, mindent összevetve nekem tetszett ez a film... Nem mindennapi történet, az biztos. A tv-ben még láttuk az Elrabolva végét, ami szintén szerepel a kedvenc filmjeim listáján. A Zodiákust csak elkezdtük, de nem kellett 10 perc és elaludtunk rajta... :D 

Szívesen maradtam volna ebéden is náluk, de sajnos haza kellett mennem a tanulás miatt... No meg persze össze kellett pakolnom, mosnom, teregetnem, délben ebéd, Spoiler takarítás, majd végül is egy óra körül neki is állhattam a szülészetnek meg a reumatológiának... Elég gyászosan állok velük, de majd csodát teszek az elkövetkező két napban... 

Fél ötös busszal jöttünk vissza Pécsre, és Robi most megint fél évig nem jön velem bevásárolni, ugyanis ahogy kitettük a lábunkat Lidl-ből, elkezdett ömleni az eső és az a rövid idő alatt, amíg hazaértünk, úgy eláztunk, mint akik akkor ugrottak ki valami mély vizű medencéből.... Fantasztikus volt, remélem a cipőm megszárad holnapig... :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése