Pár szó az újról: eljött az ideje a váltásnak, meglátjuk milyen lesz itt a blogspot-on. Remélem, beválik, mert a freeblogot elég nehezemre esett ott hagyni, hiszen mégis csak 7 éven keresztül blogoltam ott, és megszoktam a kezelőfelületet, a szerkesztést, mindent... A főcím, mint látjátok, maradt: ugyanúgy rólam, családomról és az egyéb állatfajtákról fog szólni, mint eddig. Az url címet eredetileg "accordingtopat"-nek szerettem volna, de az már foglalt volt (rákerestem: tényleg van egy ilyen blog, de a tulaja 2007 óta nem írt bele, úgyhogy menjen a fenébe...) És, hogy miért Pat szerint a világ? Mert végignéztünk Robival 8 évad Jim szerint a világot, és úgy gondoltam, hogy akkor Jim után szabadon, legyen ez... :) A legfőbb változás, hogy itt nincs üzenőfal, viszont lehet kommentelni, úgyhogy hajrá, majd igyekszem reagálni rátok :)
Ennyit erről, folytatódjon a sztori ott, ahol abbahagytam...
Csütörtökön mentem volna dolgozni. Azaz, hogy mentem is, de hatalmas mákunk volt Csillával (a másik dolgozó csajszi), mert másfél óra után lefújták az egészet, és mehettünk haza. Eredetileg délután 3-4-ig lettünk volna, és nyomon követtük volna az ÁOK-on dolgozó egyik hölgy és professzor napját, amint kapcsolatba kerülnek ilyen-olyan ionizáló sugárral. Na igen ám, de kiderült, hogy az agar-agar orrfacsaró bűzén kívül nincs ott semmi, ami érdekes lenne. Ionizáló sugarat 3 éve nem használnak, a prof. meg elméleti előadásokat tart javarészt, így nincs mit felmérnünk... Így hát haza lettünk engedve, majd kapunk másik időpontot.
A nap hátralévő részében megcsináltam a neuró házit, rendeltünk kaját Robival, játszottam kicsit laptopon (imádom a Tower Difense típusú game-eket :D), illetve találkoztam Beával: visszacseréltük a memóriakártyáinkat, amiket én összecseréltem a gépekben, még EFEN héten, aztán véletlen úgy hagytam :D Estére kerekedett egy gyönyörű vihar, aminek következtében úgy megfájdult a fejem, hogy kis híján elbőgtem magam... Terveztem egy Rékázást, de 6 percig bírtam a popsit célzó lábemelgetéseket, aztán hagytam az egészet, mert majd' szétrobbant az agyam... Elkezdtük megnézni Robival a Sherlock Holmes- Árnyjáték c. filmet, de azon bealudtam nagyon hamar... No, nem azért mert rossz, hanem mert az alvás hozott nyugalmat...

Ma délelőtt voltam megint neurológia gyakorlaton. Három beteget kellett megvizsgálnom, ezek közül kettővel már találkoztam múlt héten is, így most megfigyelhettem a változásokat. A harmadik beteggel, egy nénivel, nem nagyon lehetett kommunikálni, mert folyton elaludt és egyáltalán nem kooperált. Miután ezzel végeztünk, összegyűltünk a tornateremben, átbeszéltük mindenki betegeit, és mehettünk haza.
Az egy órási busszal jöttünk Bajára, az úton pedig elkezdtük nézni a Sherlock-ot :D Robi legnagyobb örömére, aki van olyan türelmes, hogy végignézi kétszer is azokat a filmeket, amiken én elalszom... :D Nem értünk a végére, majd este befejezzük Csanádon :)

Vettem ma egy Ray Ban pótló napszemüveget, mert az Aviator-omról lejött az egyik tappancs (ami támaszkodik az orromon), és amíg meg nem csináltatom, addig jó lesz ez az a Wayferer hasonmás is :D
Most pedig megyek is, felköszöntjük papát, mert ma van a 70. szülinapja :) Aztán Csanád, holnap pedig Riki ballagása, majd jöhet az ortopédia tanulás, mert jövő héten kedden meg abból vizsgázom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése