Tegnap este jött Robi és nekiálltunk cikket fordítani, angolról magyarra. Az iromány a mesterséges intelligenciáról szólt - nem állt hozzám nagyon közel a téma, ergo két mondat után a hajamat téptem. Már csak azért is, mert 3 éve nem nagyon foglalkoztam az angollal, de szerencsére fél óra elteltével egész jól belendültem és egymás után fordítgattam a bekezdéseket :) A Google Fordító azért sokat segített, valljuk be... Amúgy, legnagyobb meglepetésemre, tetszett a cikk: baromi érdekes, hogy egy robot már-már Pavlovi reflexekhez hasonló dolgokat csinál, és összefüggően tud gondolkodni...Egészen 11-ig bíbelődtünk vele, aztán zuhany, majd a várva várt alvás...
Fél hétkor csörgött ma az ébresztő: Robi ment Pécsre, én pedig trauma gyakorlatra.
Nagyon jól esett, amikor Anett (vagy Andi?), a gyógytornász csajszi, megkérdezte, hogy mikor végzek, mert már nagyon nagy szükség lenne rám az osztályon, ugyanis ő babát szeretne vállalni, ergo pár hónapon belül ott hagyja a baleseti sebészetet, és lenne nekem hely... :) Hihetetlenül feldobott ez a beszélgetés, hiszen ez nem jelent mást, mint hogy előre láthatólag, egy évvel később, az államvizsga után munkába is állhatok! Kezdetnek nem is lenne rossz! :) Aztán jöhet a folytatás: a fotós tanfolyam, egy pár hónapos masszőri képzés (csak és kizárólag, hogy legyen még egy papírom...), valamint erősen gondolkodok valami edzőin is... :) Bízom benne, hogy tényleg megvár a munkahely és 2013. nyarán (vagy őszén) már kereső gyógytornász leszek... :) Most örül a Pat :)

11 óra körül el is engedtek haza. Legnagyobb örömömre az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, és olyan nagyon eláztam mire hazabicikliztem, mintha átúsztam volna a Dunát. A cipőmben bokáig ért a víz, minden ruhadarabomból facsarni lehetett a H2O-t... (ezt így a szóismétlés elkerülése végett...) Első dolgom egy forró zuhany volt, amint beléptem a lakásba...
Ebéd után folytattam az ortopédia tanulást, de meglepő módon ma sem értem el jelentős változást, már csak ismétlek... Elegem van már belőle... De ma még folytatom, hiszen erőt ad a tény, hogy várnak rám a bajai kórházban... :D

Délután kaptam a híreket, miszerint a Kránicz professzor féle ortopédia zh-m, amit múlt héten írtunk, hármas lett, így a megajánlott jegyem négyes. Ki is vagyok békülve ezzel a ténnyel, négyes elfogadva! A trauma-sebészet zh-m, viszont karó lett (éreztem, hogy nem lett fényes, na de hogy ennyire nem?!), így a megajánlott jegyem hármas. Ez nem tetszik annyira, viszont nincs nagy humorom a szóbeli vizsgához, így majd még meglátom mi lesz vele... A napokban számolok egy KKI-t, és majd az alapján eldöntöm, hogy megyek-e javítani belőle, vagy sem...
Kellemesebb téma: kutyák. Egy év múlva nem csak dolgozni szeretnék, hanem egy kölyök németjuhászt is, akit terveim szerint diplomaosztó után már magamhoz is veszek :) Lassan egy éve, hogy Rexem nincs... Még mindig rettenetesen hiányzik, de van még így egy évem, hogy a fájdalom, amit maga után hagyott, emlékké nemesüljön. Egyre inkább érzem azt, hogy lassacskán készen állok majd arra, hogy újra belevágjak a kutyanevelésbe. Lényeg a lényeg, hogy elkezdtem kenneleket nézegetni, és ma találtam is egy nagyon szimpatikus tenyészetet, az Aquarius Kennelt. A kutyáik gyönyörűek és szuperül dolgoznak, a képek alapján. Már írtam nekik egy üzenetet, hogy igazoljanak vissza, és nagyon remélem, hogy a közeljövőben élőben is láthatom majd az ebeket... :) Teljesen elvarázsolt az a rengeteg kép, amit feltöltöttek facebookra... :)
Holnap délelőtt ismét gyakorlatra megyek, de csak kicsit, mert fél 11-kor utazok át Pécsre, hogy lerendezzem végre ezt a fránya ortopédia vizsgát... Aztán a héten végre jöhet egy kis lazítás: Pepi és Spoiler sétáltatás, takarítgatás, torna és/vagy futás... :)
És zárásnak egy idézet: "Ha valaki nem tesz meg érted legalább annyit, amennyit Te érte, akkor
nem ő az igazi. Ő csak egy újabb útitárs az igazihoz vezető rögös és
hosszú úton. Ha megtalálod azt, akit keresel, akkor azt rögtön tudni és
érezni fogod, mert olyan érzés lesz,
mintha mindig is Őt kerested volna. Idegen, de mégis ismered. Még
távoli, mégis közelebb van, mint bárki más. A szemedbe néz, de a
lelkedbe lát. Hozzád beszél, de a szívedhez szól. Na Ő lesz az igazi!" /Szepesi Ferenc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése